Az ajtómasni története

London egyik ódon részén sétáltam egy szürke esős délutánon. A Portobello Road már a karácsonyra készülődött, a szitáló esőben ragyogtak az üzletek karácsonyi kirakatai. Befordultam az egyik sarkon, az utca fehér házai között lassan elült a karácsonyi vásárlás zaja. A szorosan egymás mellé préselt Viktoriánus kori házak ugyan mind fehérek voltak, de a környéket akkoriban benépesítő építőmunkások, kereskedők, fuvarosok az ajtóikkal egyedivé tették házaikat. Ezek miatt az ajtók miatt sétáltam arra, de álmomban sem gondoltam volna, hogy a színes ajtók, melyek korábban a ragyogó napsütésben annyira magukkal ragadtak, ebben a szürkeségben képesek lesznek még jobban elvarázsolni. A színes ajtókat hozzájuk illő ajtómasnikba öltöztették az ünnep tiszteletére. Úgy sétáltam a széles szalagok és hatalmas masnik között, mint Alíz Csodaországban. 
A hátam mögött egy autót közeledett. Lassan gurult végig az utcán, majd leparkolt az egyik ház előtt. A ház napsárga ajtaját egy piros ajtómasni díszítette, a masni alatt különböző méretű aranygömbök csüngtek, de megbújt közöttük egy apró aranycsengettyű is. Az autóból egy négytagú család kászálódott ki hatalmas csomagokkal, fáradtan és meggyötörten. A gyerekek nyafogtak, hogy éhesek és szomjasak, az anyuka türelme utolsó cseppjeivel igyekezett csitítani őket és kérte, hogy viselkedjen jól a vendégségben, az apuka pedig morgott a csomagok miatt. Felkaptattak az ajtóhoz vezető két lépcsőfokon, az apuka felemelte a karját és a csengő felé nyúlt. Ebben a pillanatban lágy fuvallat süvített végig az utcán és megrázta az ajtómasni pici csengettyűjét. A gyerekek felkapták a fejüket.
– Anya, anya! Nézd milyen gyönyörű a nagyiék ajtómasnija! Hallottad a csengettyűt?A gyerekek ugra-bugráltak a lépcsőn, már ők csilingeltek a csengettyűvel, észrevették az ablakban a karácsonyi manókat és a vendégcsalogató gyertyafényt. Hirtelen kinyílt az ajtó, frissen sült gyömbéres kalács illata áradt ki az utcára és a ház mélyén valaki karácsonyi dalokat játszott egy zongorán. 
Az ajtóban ott állt a gyerekek mosolygós nagymamája, keményített hófehér kötényben, szürke haja elegáns kontyba fésülve. A gyerekek boldogan ugrották oda hozzá, majd egy-egy puszi után már dübörögtek is be a házba, a zongoraszó és a sütemények felé. A szüleik mosolyogva ölelkeztek össze a nagymamával, az előbbi kedvtelenségnek már nyomát sem láttam rajtuk. Az ajtómasni elvarázsolta őket, meghozta az ünnepi hangulatukat és megérezték, hogy az ajtón túl szeretet, vidámság és az illata alapján mesés gyömbéres kalács várja őket.

Ezt a varázslatot szerettem volna átköltöztetni Magyarországra is.
Ehhez segítségül hívtam egy barátnőmet, aki dekoratőr, virágkötő tudásával és tehetségével elkészítette a megálmodott masnikat.
Most már együtt álmodunk újakat.

Masnik

Scroll to top